A Föld és az Ég között élni
Magyar hagyományok
A Föld és az Ég között élünk, mi emberek. Valós és átvitt értelemben egyaránt.
Talpunk alatt szilárdan az áll az ősanyagból gyúrt bolygó, melyből kiemelkedtünk. Már nem a talajjal párhuzamosan állunk, miként a négylábú állatok, hanem törzsünket a bennünk megszült Életfának mintájára, a talaj és az ég közé felállva betelepszünk.
Jó, ha tudjuk, miként kapcsolódik az évmilliárdok óta fejlődő Föld a belé hatoló gyökérrel. Ez az ismeret a hagyományápolás művészete.
Hagymák is hasonlatosan az elkövetkező évekre átviszik az előző év erejét, hogy a következőben magot neveljenek. Vannak időszakok, míg a természet téli – az év betelő – szakán pihennek, majd a kozmikus rendnek megfelelően, a tavaszra szárba szökkennek.
Hagymáknak és hagyományoknak egyaránt vannak aktív és passzív időszakai. Fényben és melegségben történő felüdülés ébresztéssel jár együtt. Jó ekkor figyelmet a gyökerekre, ősi ültető, kapcsolódási módra ráterelni. Azonban ne ragadjunk bele ebbe az ősmintákba, mert a hajtások a felfelé törekvés idejét érik meg!
Céljuk a lágy és fás szárú növénynek, emberi törzseknek egyaránt hasonló: Élettel teli utódlást teremteni a jövő számára. Benne a múlt és a jelen valamennyi tapasztalatával, magává váló bölcsesség, a Mag születik meg.
Hagyomány őrzők és ápolók tiszteletére írom ezeket a hasonlatosságokat, hogy ők is természet szerint gyakorolják a nemzeti gyökereink felismerését.
Ne merevedjenek meg a múltbéli dolgok ismereténél!
Lássák azt, hogy tartást és táplálékot ad a gyökérzet – szerteágazón, mint a családunk ősatyái, anyái -, de törzs és szálak, ágak hajtanak csupán az Ég felé. Minden ág az Ég fényességére vágyik, felfelé törekszik, hogy a Fényben a Föld nedveit életté alakítsa át, itt a felszínen. Ebben a köztes állapotban - égi és földi állapotok között -, beérik a Mag, mely a jövő teremtésének lehetősége.
Minden részlet egyaránt fontos, a mai magyarságunk gyökerétől, nemzetünk törzsén át, családi elágazások friss rügyeiből bimbózó személyes virágig. Minden sejtje tegye a saját dolgát; ki tápláljon, valaki tartson és más pedig virágozzék, elhivatottság szerint.
Ne felejtsük: A gyümölcsök a Fény felé törekvő ágakon érnek!
Hagyjuk a Gondviselésre, ha olykor rendezni kívánja vesszőinket. Néha ritkítva, kurtítva azokat a vadhajtásokat, melyek nem szolgálják a termékeny jövőt.
Írnák
2010. 06. 27.
